Nyomorult nyugalom

Óóó. Ennyire szörnyű filmet már igazán régen láttam. Szerencsétlenül hosszúra nyújtott film szerencsétlenül összedrótozott életekről. Zaklatottá lettem.

Kiöregedett, mellőzött szinész anyuka éldegél együtt frusztrációkkal gazdagon felnőtt fiacskájával egy elsötétített lakásban. Hurrá! Anyuka bekattant, fiú is bekattanófélben, meg jön még egy csaj, aki nyilván megunta az életét, amikor egy ilyen bekattant életű fiatalemberrel kezdett, és nyilván a végére Ő is bekattan, pedig az elején optimista volt, vagyis inkább naív.
No meg segítőkész, mert elintézi, hogy kiadják a fiú novelláit, amik az anyjáról szólnak - Nyílván! - és amit az anyukája folyton lehúz - Nyilván!.
A kiadó-néniről meg kiderül, hogy jól a fiú apjának szeretője volt, és akkor a fiú is megrakja azért a biztonság kedvéért.
Végső katarzisul a fiú anyja halálát kivánja, de mégsem, csaját is elzavarja, oszt jól elhalálozva találja az anyukáját másnapra, minek következtében szétveri a lakást és hiányzik neki az anyukája. Nyilván, különben nem fürödne a nagyhalom anyuka-hajjal a kádban.
Ez nem épp! Bááá!

Le a kalappal a színészi játék, és a rendezés előtt. Tényleg. Mert az nagyon ott van, hú de ott ám! De...
Elsőre az jutott eszembe, hogyan lehet egy ilyen borzalmat megírni. Persze lehet, hogy ez egy igaz történet, ugye? Akkor még megbocsájtható. Nyilván azt nem kérdezem meg, hogyan lehet ilyen borzalmas életet élni, mert az ember nevű csoda az egy ilyen. Képes rá és kész.

Jobb lesz ha megyek Honfoglalózni. Hajh.